"Egy csillag táncra perdült, s az alatt születtem én"
Ki vagyok én…
Anya vagyok, nő vagyok, elégedett vagyok, boldog vagyok.
Elsősorban Nő vagyok. Nő vagyok egy olyan világban, ahol ismét előtérbe került, hogy bizony nekünk igencsak a konyhában a helyünk, és inkább szüljünk minthogy karriert csináljunk. Durva, nem?
Miközben persze legyünk függetlenek és ne kelljen a teremtés koronáját hívni egy villanykörte kicseréléséhez.
Szerintem, ha hagynák és ha akarnánk, mi mai nők el tudnánk irányítani a Földet, de nem akarjuk…
Nő vagyok, ember vagyok, mindenkinek az, amit kihoz belőlem.
Van, akinek szép vagyok, van, akinek egyszerű. Van, akinek angyal, van, akinek maga az ördög. Van, akinek még mindig kislány vagyok, de van, akinek a NŐ vagyok. Van, akinek barát vagyok, van, akinek púp a háta közepén.
A minden voltál, és talán még annál is több, még ha te ezt sosem hitted el. Bántottál, nem egyszer, és még csak észre sem vetted. Selejtnek tituláltál és eldobtál, mint egy használt rongyot, ami már nem kell.
Május van. Az egyik legszebb hónap az évben. A nappalok már melegek, de még nem a forróság tombol. Minden virágzik, a megújulás időszaka ez. Te lezárod az utolsó dobozt, én kinyitom az elsőt.
Ahogy meghallottuk az első szívdobogásod, azonnal elneveztünk, Kitti. Nem tudtuk miért ilyen gyorsan és miért így, talán mert első perctől neveden szerettünk volna szólítani, és éreztem kislány leszel.
Szeretem…
Mindig szeretek megérkezni hozzád. Szeretek, mert ahogy belépek a kapun azt érzem, hazaértem. Mert úgy vársz az ajtóban, mint még senki azelőtt, miközben mosolyogsz és bohókás hangon köszöntesz.
Az egyik kezével ad, közben a másikkal elvesz. Próbálhatunk harcolni ez ellen, de el kell fogadnunk, ami egy nap veszteség, az holnap győzelem lehet, és a befektetés mindig megtérül.
Hetek óta minden nap itt ülök ebben a kávézóban. Mára már ismerősek az arcok, mert minden reggel velük találkozom. Néha odaköszönünk egymásnak, amit egy megnyugtató mosoly kísér.
Elmentél, vagy ahogy te fogalmazol, csak nem jössz vissza. Úgy érzed, most ott jó neked, most erre van szükséged, most ott van dolgod, és még én sem tudtalak itt tartani.
Hetente pár óra boldogság, ennyi volt a miénk. Egy csendes zug, ahova még nem ette be magát a mindennapok gyötrelme. Egyfajta burok, ahol minden jól működött, ahol minden szép volt, ami megvédett mindentől.
Most mégis közel érezlek magamhoz. Hetek óta nem jártam erre. Máskor rendszerint befordultam abba az utcába, ami mellett most elsietnék. Látlak, hallom a hangod, amit felém hord a hideg szél. Akárcsak te, a kemény szél is lággyá változik ahogy az arcomhoz ér, szinte meleg. Ahogy te lágyultál meg mellettem.
Hetek óta ugyanaz a menetrend. Újra és újra lejátszod a fejedben a történteket. Mindig ugyanaz a vége. Hibáztál, de mégsem emiatt hullott szét minden. Nem hisz neked, azt mondja hazug vagy, miközben ő hiteti el a világgal, hogy nem létezel. Mintha az együtt töltött hónapok, minden, amit magadból adtál csak egy bolond ember agyszüleménye lenne.
Különösen hideg téli éjszaka van, kinézek az ablakon, csak néhány házban pislákolnak a lámpák. Az autók szélvédőjén megjelentek az első fagyok. Csend van, nagyon nagy a csend, szinte hallom a gondolataimat, beszélgetnek velem. Látom magam előtt kirajzolódni az elmúlt hónapok történetét.
Tudtam, eljön majd ez a nap is egyszer, hiszen csak pár utca választ el minket, de reméltem, hogy nem ilyen hamar, sőt, ha a sors elég kegyes, akkor csak egy következő életben.
Ha valaki kezébe adod szíved, a lelked, hatalmas kockázatot vállalsz, nem tudhatod mit kezd vele.
Bánhat vele nagyon jól, óvhatja és féltheti, de bánhat vele nagyon rosszul is.
Ez olyan, mint amikor az ellenséged kezébe töltött fegyvert adsz, és hátat fordítasz neki. Mégis megtesszük és kitartunk a végsőkig, ha azt érezzük megéri, mert van amikor valami erős kötelékkel kapcsolódsz a másikhoz.
Mi mindig ott leszünk egymásnak. De soha többé nem tehetem kockára azt, ami végre az enyém lehet. Ezt te is tudod, én is. Mégsem mondok neked nemet. Amikor felmerül a találkozásunk lehetősége, újra elindul a harc bennem, amit már annyiszor elbuktam. Minden porcikám megtagadja azt a fajta boldogságot, ami talán csak egyszer adatik meg az életben, ezért belemegyek minden egyes játszmába, amit te adsz nekem.
Hosszú ideje már, hogy a titkod vagyok. A külvilág számára én nem is létezem. Egy bűnöm van. Pont az, amibe beleszerettél, hogy az vagyok, aki.
Hogy nem hasonlítok senkihez, hogy nem vagyok felszínes, hogy nem szippantott be a mai rapid világ, de pont ezért nem illek bele abba az idealizált világba, amit magadról próbálsz megmutatni.
Anna lerogyott az ágyra, amikor meglátta a bizonyítékát annak, amit mindig is sejtett, amitől mindig is félt.
Mintha a mellkasára ültek volna, olyan nyomást érzett, hasított belé a felismerés, hogy ez most valóban megtörténik.
Szeretni valakit… Melegséget, megnyugvást adó érzés, azt mutatja tartozol valakihez.
Amikor a te és én egyszer csak mi leszünk, amikor már minden közös. Amikor egyszerre dobban a szív, amikor elindul egy közös út.
De nekem most a tőr, melyet a szívemben forgatnak.
Megannyi nélküled eltöltött magányos éjszaka, megannyi kiabálás, átkozódás, ki nem mondott sérelmek után ma újra a karjaidban tartottál. Ma újra úgy öleltél mintha egy percre sem váltunk volna el.
Rá kellett jönnöm, nem megy nélküled, nem úgy süt a nap, nem igazi a mosoly, nincs szivárvány az eső után, csak a tomboló vihar. Így hát kútba dobtam az elveimet és csak átadtam magam annak, ami veled mindig is várt.
Lili készen állt a továbblépésre.
Ezért összecsomagolt, felmondott a munkahelyén és köszönhetően a tetemes végkielégítésének, a lakásáért kapott millióknak, a feltört malacperselynek, elhatározta útra kel. Minél messzebb akarta tudni magát attól a helytől, ahol összetörték a szívét.
Első állomás Amszterdam – avagy az emlékek börtönéből tényleg nincs kiút?
Lili hosszú órák óta vezetett. Már nem járt messze, és bár még sötétedés előtt oda akart érni, mégis muszáj volt megállnia, mert nem hitte el, amit lát. A híres tulipánmező,ameddig csak a szem ellát, színesek, illatosak. Az a fajta csoda tárult elé, amit még sosem tapasztalt.
Maga mögött hagyva az előző kis cirkuszt haladt Belgium felé.
Az úton meglátott egy hátizsákos férfit, aki jó rég óta gyalogolhatott, mivel ő is hosszasan autókázott már az autópályán.
© Copyright 2025 Ányecs Világa. Minden jog Fentartva